Bevezető evezésünkhöz tartozott egy három napos evezés is a Chocolja és Usumacinta folyókon. Az Usumacinta Mexikó legnagyobb folyója. Sík része a veszélyes Guatemalai határ mentén kanyarog, majd a San Jose canyonba érkezve igazi vadvíz lesz belőle. A leírás szerint kettes-hármas zúgók vannak benne nagyobb örvényekkel.
El is indultunk a barátságos Chocolja folyón sok síkvíz izgalmas kisebb zúgókkal. Erdős és művelt területek váltakoztak gazdag élővilággal, barátságos emberekkel. Ajándékként színesceruzát vittünk a gyerekeknek. Mandarint és banánt kaptunk érte cserébe.
A második napon értük el az Usumacinta folyót, ami, hogy egy kilométert duzzasztott vissza a Chocolja folyón, öt zúgóból tavat csinálva. Akkor még nevetve versenyeztünk, hogy ki lesz az első magyar kajakos az Usumacintán, meg hogy ki lesz az első magyar kajakos aki Guatemalában is evez (mert az összefolyásnál még a folyó volt a határ).
Az Usu sártenger volt és nagyon gyors. pillanatok alatt megtettünk pár kilómétert a kanyon bejáratig. A folyó jobb partján volt az utolsó forrás a tértképünk szerint, de ott már úgy fortyogott a víz, hogy nem mertünk odaevezi, több méter átmérőjű örvények forogtak a limányhatárokon, így kikötöttünk a bal parton.
A folyó hömpölygött be a szűk kanyonba, és innen már nem volt út visszafelé. Körülöttünk a sűrű dzsungel, meredek falakkal, út sehol, ivó vizünk elfogyott. Innen csak egy út volt: lefelé a folyón az ismeretlenbe.
Elindultunk hát, beeveztünk a folyó közepére lefelé a folyón. Hullámok, amikre számítottunk nem voltak. A hatalmas víz csak hömpölygött egyik partól a másikig, ott alábukott a mélybe, hatalmas, akár hat méter átmérőjű örvényeket szülve. Száz métereket kellett előre nézzünk, merre megyünk. Három és fél perc alatt tettünk meg egy kilómétert, mégis az első 5-6 km megtétele óráknak tűnt. Már egyikünk sem vigyorgott, csak eveztünk keményen a talpon maradásért. Egy úszás nagy eséllyel fulladással járt volna. Késöbb derült ki, hogy másfélszer volt magasabb a víz a szokásosnál, a kanyon végében lévő mérce szerint előző nap tetőzött az ár, mi pedig 3500 m3/sec vízhozamban küzdöttük át magunkat a San Jose kanyon több mint felén. Csak összehasonlításnak: a Duna átlag vízállása Budapestnél 2500 m3/sec.
Aztán miután átjutottunk az első szűkületen, a víz elcsendesedett egy rövid időre. Itt végül találtunk ivóvizet magunknak, megtöltöttük a kulacsokat, flakonokat, aztán idultunk a következő beszűkülő részre, amit kanyon San Josesitonak vívnak.
Maradt a hömpölygő jellege a folyónak, továbbra is nagy, gyorsan mozgó örvényekkel, amelyek bárhol felbukkanhattak. Folyamatosan koncentráltunk és továbbra is küzdöttünk a talpon és a jó vonalon maradásért, azonban a nehezén az elején túl voltunk. Aztán amikor megláttunk egy tábornak megfelelő helyet, azonnal megálltunk. Sátort vertünk, ettünk, pihentünk, hallgattuk a bőgőmajmok folyamatos párbeszédét.
Harmadnapra, a kanyon utolsó szűkületére a folyó majd fél métert apadt. A hömpölygő áradat nagyhullámos zúgókká szelidült, már nem éreztük többé életveszélyesnek. Aztán elértük Boca del Cerro hidat, ahonnan újabb kaland vette kezdetét, hogyan jutunk vissza Palenquebe hárman, három kajakkal és az összes felszerelésünkkel?
Tudj meg többet rólunk, (Soča Rider csapatról) kik vagyunk és mit csinálunk (vadvízi programjainkról), Soča folyó völgyéről, Bovecről, Szlovéniáról és hogy raftingon túl még milyen programlehetőségek várnak!
