Az Usumacinta San Jose kanyon megevezése után egy nap logistikai pihenő következett. Meg kellett szervezzük, hogyan jutunk el a világhírű Agua Azul vízesésekhez. Nagyon sok jót hallottunk a folyóról, és rosszat a kajakosokat ért zapatista atricításokról. Végül az utazás kérdése megoldódott, ugyanis Johnatan (a Sierrarios egyik túravezetője) csatlakozott a csapatunkhoz, és a tranferünket is leszervezte, ráadásul a folyót is ismerte.
Másnap korán reggel indultunk és másfél órás zötyögés és a park belépő megfizetése után értük el a beszállóhelyet. Ez a festői hely híres túrisztikai központ és fürdőhely. Azonnal elleptek minket a portékáikat áruló 6-8 éves gyerekek.
A folyó gyakorlatilag csak vízesésből és medencékből áll, de rengeteg ága van, mint egy útvesztőnek. Az elején sok vízesés követi egymást, aztán összeérnek az ágak és egy csendesebb rész következik, majd a végső öt nagy vízesés, amelyekből kettőt terveztünk megevezni, végül a Shumulja folyón kellett elérjük a kiszálló helyet. Jonathan 4 órára tippelte az evezésre szükséges időt. Sofőrünkkel megbeszéltük, mikor jöjjön értünk a kiszálló pontra, de akkor se induljon el nélkülünk, ha véletlenül besötétedik, mert mindenképpen a megbeszélt helyre érkezünk.
Ahogy a széles folyón elindultunk, egyből lépcsőkhöz értünk. Az elején a víz szétterült a folyón, a vízesések széléhez bátran oda lehetett evezni benézni, hol a legjobb leugratni rajtuk. Amikor szétágazott a folyó, Jonathan mutatta merre menjünk. Ahogy szűkültek az ágak, úgy nőtt a víznyomás a zúgókon. A folyó felső szakaszán három vízesést kellett a partról benézni.
Egyhez csak Jonathan és Bivaly szállt ki, mert nem volt elég hely.
Én egy picivel jobban jobbra mentem, ahol a hajóm, mintha síugró sáncról ugranék, repült ki a levegőbe. És lehet, hogy a fiúk meg is adták volna az ugrásra a maximum pontszámot, ha a landolást nem kellene figyelembe venni. Sokkal jobban kirepültem, mint amire számítottam, és a hajóm keresztben landolt a sodrás közepén. egy kő beborított, és az eszkimó sokadszorra sem ment. Kitéptem, de szerencsére a fiúk segítségével egyből a partra kerültem minden cuccommal.
Ezek után elértük a közép szakaszt. Az útvesztő ágai összeértek a folyó nagyon szélessé vált, sokkal több vízzel, mint eddig. kisebb esések vezettek a nagyok felé, majd jött egy hosszú csúszda, aztán mielött eltűnt a horizont, jobbra kiálltunk egyesével egy pici limányba és kikötöttük a hajókat. Az első egy 20 méteres vízesés, ami a jobb oldalon két részre tagolódott. Természetesen mi itt szerettünk volna lejutni. A sekély vízben a szikla nem csúszott, ki tudtunk sétálni, benézni a vonalat. Nem volt mindegy, hová érkezünk, ezért jobb pozíciót kerestünk a kajakoknak. Az első ugrás 13 méter magas volt, de nem függőleges. Ott egy pici medencében bevártuk egymást, majd jött a második rész, egy 7 méteres ugrás. Teljesen felszabadultunk utána, de nem sokáig.
A következő nagy vízesést már nem tudtuk benézni a partról. Kieveztünk egy limányba a bal szélen, a part nagy sziklafal, elöttünk pedig egy rövid zúgó után az egész folyó beleszakad egy következő 7 méteres, klasszikus vízesésbe.
"Bárhol jó"- mondta Jonathan…
De mégis hol menjünk???
Menjünk középpen, a vízzel!!!
Jonathan elindult elsőnek, kicsit jobbra a közepétől.. le a zúgón.. hirtelen eltünt.. semmi.. Jön a sípszó, huhh minden rendben.
Aztán indult Bivi.. Le a zúgón középen.. ő is eltünt.. semmi.. semmi.. sokáig semmi.. mi van már? Belefújtunk a sípunkba, amire aztán jött a válasz, mehetünk.
Kicsi a harmadik. Le a zúgón középen.. ő is eltünt.. aztán semmi… semmi, végül megfújtam a sípomat én is, hogy mi történik nagy sokára, és jött rá válasz. Ok, de megyek inkább Jonathan után, ki tudja mi történt. Feleveztem a limányban.. megkezdtem egy hullámban a traverzálást.. be a zúgóba.. ÁÁÁ, Mit keres itt ez a szikla, és itt az esés.. megvan, jobbra meg kell állni.
Szegény Kicsi hagyta el az evezőjét a landolásban, és nem tudott kijönni a visszaforgó vízből, ő is úszott egyet.
Aztán megkezdtük a saras dzsungel pici ösvényén a három jóval nagyobb vízesések kalandos átemelését. Az utolsó esés a Shumulja folyóba ömlött bele, ahová nekünk is be kellett ereszkedni. Sietnünk kellett lefelé, az utolsó zúgókat már szürkületben tettük meg a kiszállópontig, ahol még gyalogolnunk kellett jó sokat fölfele a hegyoldalban az autóig. Gyors öltözés hajókötözés, hogy sötétben indulhassunk Palenque felé Chiapas egyik legveszélyesebb útján, amerre még a távolsági busz sem jár éjszaka.
Tudj meg többet rólunk, (Soča Rider csapatról) kik vagyunk és mit csinálunk (vadvízi programjainkról), Soča folyó völgyéről, Bovecről, Szlovéniáról és hogy raftingon túl még milyen programlehetőségek várnak!
